Tatabánya látképéhez ma már ugyanúgy hozzátartoznak az egykori bányászat emlékei, mint a Turul vagy a város jellegzetes épületei. Két aknatorony története azonban különösen érdekes: az egyikből népszerű kilátó lett, a másik pedig olyan régi, hogy közel négy évtizeddel megelőzi magát Tatabánya városát.
Tatabánya két különleges aknatornya: az egyik még a városnál is idősebb
Aki Tatabányán jár, aligha tudja elkerülni a város bányászmúltjának emlékeit. A szénbányászat évtizedeken keresztül meghatározta a település életét, és ennek nyomai ma is ott vannak a város környezetében.
Talán a legismertebb közülük a Turul közelében álló Ranzinger Vince-kilátó. Az egykori aknatorony ma már egészen más célt szolgál, mint amire eredetileg építették: a 30 méter magas acélszerkezet tetejéről ma Tatabánya és a környező táj panorámáját csodálhatjuk. Tiszta időben még a Bakony vonulatai is feltűnhetnek a horizonton.
Egy aknatorony, amely még Tatabányánál is idősebb
A város másik különleges aknatornya azonban még ennél is érdekesebb történetet mesél. A Bányászati és Ipari Skanzenben látható szerkezet eredetileg az I/a akna aknatornya volt. Az akna 1907-ben lépett termelésbe, vagyis a torony már akkor állt, amikor a mai Tatabánya városa még nem is létezett. Tatabánya ugyanis csak 1947-ben jött létre Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla és Tatabánya egyesítésével.
Ez alapján a skanzenben látható aknatorony mintegy 40 évvel idősebb a városnál.
Ha pedig a kerek évfordulókat nézzük, 2027 különösen érdekes lesz: Tatabánya várossá egyesítésének 80. évfordulóját ünnepelhetjük, miközben az aknatorony 120 éves lesz.
Nem maradt az eredeti helyén
A torony története azonban nem ért véget az I/a akna bezárásával. Miután ott befejeződött a termelés, 1941-ben megkezdődött a XV-ös akna mélyítése. Az aknatornyot lebontották, majd a bánhidai XV-ös akna kasháza fölött állították fel újra. Vagyis amit ma a Bányászati és Ipari Skanzenben látunk, az nem egyszerűen egy több mint százéves, helyén maradt ipari emlék. A szerkezetnek már az eredeti helyéről is el kellett költöznie, mielőtt végül a skanzenben kapott új otthont. Az egykori I/a akna helyét ma már legfeljebb nyomokból lehet felidézni. Az eredeti helyszínt a Szent Borbála úti egyik lakóépület tűzfalán látható falfestmény is megjelöli.
A másik toronyból Tatabánya egyik legjobb kilátóhelye lett
Egészen más sors jutott a XII/A akna felvonótornyának. A helyiek által Vadorzónak nevezett akna fölött egykor ugyancsak egy hatalmas acélszerkezet állt. A bányászat megszűnése után azonban ezt a tornyot sem bontották el véglegesen: darabokra szerelték, felvitték a Kő-hegyre, majd 1980-ban Bányász-kilátóként született újjá.
Ma Ranzinger Vince nevét viseli.
Az ipari múltból így különleges turisztikai látványosság született. A kilátó 156 lépcsőjén felkapaszkodva ma már nem a mélybe indulnak az emberek, hanem éppen ellenkezőleg: felfelé, a város és a környező hegyek panorámájához. A szerkezetnek ráadásul van egy egészen sajátos beceneve is. Formája miatt sokan egyszerűen csak Tatabánya „Birodalmi lépegetőjeként” emlegetik.
Két torony, egy közös történet
A két aknatorony ma már egészen mást jelent.
Az egyikben múzeumban sétálhatunk vissza a tatabányai szénbányászat múltjába, a másik tetejéről pedig a városra és a Gerecse környékére tekinthetünk le.
Mégis ugyanarról mesélnek: arról a korszakról, amikor Tatabánya életét a bányászat határozta meg.
Talán éppen ezért különleges, hogy ezek az egykori ipari monstrumok nem tűntek el nyomtalanul. Az egyik több mint száz év után is eredeti funkciójára emlékeztet, a másik pedig új életet kapott, és ma már kirándulók százai kapaszkodnak fel rá.
Az egyik még a város megszületése előtt Tatabánya földje fölé magasodott. A másik ma már turistákat emel a város fölé. Két aknatorony, amelyek egészen más módon, de ugyanannak a városnak a történetét őrzik.
